26/12/2020
Szirmai Gábor, a híres afrika járó szösszenetei a Farkashegyi reptérről.
A történetek és helyszínek kitaláltak, mindennemű vélt hasonlatosság valós személyekkel pusztán a véletlen műve!!
harmadik ének:
A csillagmótorok olajháztartása
Még a legjobb karban levő csillagmótor is zabálja az olajat. Évek óta e tekintetben is nézem ezeket, de mindegyik alatt ott a tócsa. A Báró úr gépe sem volt e tekintetben kivétel. Műrepülés esetén meg antitankerként funkcionált a gép, s minden úszott a fekete lében. Nagy szerencsémre azonban a Báró úr mindig fel tudta hajtani a szükséges olajmennyiséget, mert a nagy viszkozitású olajok egyre inkább a múltba vesztek. Hol kapni már 7-es hengerolajat, ami nélkül egyetlen gőzgép sem működhetne? (megj.:ótvarászkezdő koromban még vidéki boltokban lehetett néha kapni!) De ne is menjünk a távoli múltba, mert ha azt mondom a mai (ál)benzinkutasnak, hogy adjon C-13O-as olajat, mert veteránom van, bizonyára leemel a polcról egy plüss macit. ( akcióst . 50 %-ost, 20 % gratis feliratut) Pedig a veteránok korában a méz jellegű olajok nélkülözhetetlenek voltak az agyonkopott tengelykivezetések, elvetemedett deklik miatt.
Nagy ambíciókkal készültem második afrikai mótorkerékpáros utamra. Mindenre gondolnom kellett, hiszen aligha tudtam volna ott felhajtani alkatrészeket,anyagokat. Így számítanom kellett arra is, hogy mi lesz, ha utána kell töltenem a váltóolajat. Megkörnyékeztem a Báró urat, adjon pár litert, ezt egy külön kannában vittem magammal. A kannának hegeltem egy konzolt a hátsó kerék mellé. Szerencsém volt a folyásokkal – vagy talán a konzervatizmusom miatt nem kellett csak néhányszor a kannához nyúlnom. A tengelyáttöréseknél ugyanis száműztem a kritikus helyekről a szimmeringet, és az utánállítható, klasszikus grafitos kócos-azbesztes tömitéseket gyártottam le. Ahányszor a kis kannácskából utántöltöttem, mindig nagy vágyakozással gondoltam a kétfedelűre. Mikor már Ruandában purrogtam, alig lötyögött már némi tartalék méz-olaj. Azonban ott már nem kerülhettem el a végzetet! Általában a mótorkerékpár mellett aludtam, de sokszor ez lehetetlen volt- éjjel megtörtént a baj.
A trópusi fák többsége nagyon szívós, kemény. Mégis, a faanyagok nagy ellensége a rovar, de persze gombásodás is előfordul. A négerek ez ellen próbálnak védekezni. A szegények megperzselik a faanyagokat, mert a rovarok rettegnek a tüztől. A raffináltabb négerek fáradt olajat szereznek, s azzal kenik be a padlásokat. Nos én is olajdonor lettem! Ott volt az olajkannácskámban még pár deci aranysárga An-2 olaj, de a bitang négernek nem az kellett!, leereszt***e a fáradt olajamat(a csavart elhajítva persze)! Én – akkor még kopasz e tekintetben – másnap mitse gondolva (henger-)beöntöttem a gépet, majd vígan tovapurrogtam. Ámde elébb az ilyenkor szokásos pörkölt-siklócsapágyillat, majd a vonóerőcsökkenés jelezte, hogy itt a vég. A harmadik fázist – a kattogást – már nem vártam be. Mi tagadás fellélegeztem, amikor csak a váltón lehetett tojást sütni, de a mótor ép maradt. A javítás már nem ezen írás tárgya, meg amúgy is a RUANDAi könyvfejezetemben fecsegtem róla eleget. Azonban annyit mégis elárulok: bontott akkukból, ereszcsatornákból, és egy kihajított bojler (mint viztartó) korrózióvédő hengeréből valahogy összevergődtem egy kis fehérfém-utánérzést, s pár nap után vígan purrogtam tova – kókuszolajjal. Még esztergagép sem kellett, mert a kipeckelt és siliconzsírzott tengelyt egyszerűen körülöntöttem.
A pöffös szél megviccelt bennünket
A szél londitudionális rezgés, és ebbeli minőségében csúnya és előre nem látható viccekre képes az interferencia révén. Minden hajós tud ilyen történeteket tömegével. A súlyos vitorlás balesetek leírásából azonban még okulni sem lehet, mert a jelenség majdnem teljesen kiszámíthatatlan. A két világháború között mindmáig nem tisztázott eset a NÉMET iskolaflotta vezérhajójának elsüllyedése a Jeges tengeren. Számomra nagyon szomorú történet a kb. évtizeddel ezelőtti Budaőrsi baleset, ahogy egy kikötött léghajó ment tönkre egy léglökéstől. De amerikai Zeppelin is tört ketté levegőben pöffből kifolyólag. Baráti társalgásban többször felidéztem azt az esetet, mikor a Hármashatárhegyen ragyogó időben sárkányrepültünk, tanonci minőségben, egyenletes, gyenge szélben. Felmásztunk a dög nehéz sárkánnyal a hegyre-lesiklottunk. Fiatalok voltunk, de azért mindenki elfáradt. Már majdnem esteledett, tehát a déli turbulencia sem kellemetlenkedett, mikor a társam megkérte a barátnőjét, hogy lépjen bele a háromszögbe, s tartsa lenyomva a sárkány orrát, amig ő liheg egyet. Így is történt, de talán elúnta a tartást a nő, talán más valami történt, nem tudom. De nem is ez a lényeg. Minden átmenet nélkül jött egy olyan szélroham, melynek fenyegető hangja ma is fülemben van. Én azzal voltam elfoglalva, hogy minden erőmmel visszatartsam első generációs (nejlon!) sárkányomat. Pár másodperc múltán teljes csend is lett, de a nő eltünt sárkányostól. A föld nyelte le. De nem a föld, hanem az ég nyelte el! Ott lebegett a lejtő felett, görcsbe merevedett, páni félelemben, bekötés nélkül! Egy darabig egyhelyben állt, majd mintha kitanult repülő lett volna, egy kis csörömpöléssel sértetlenül földet ért. Hihetetlen szerencséje volt-életében elöször távolodott el a földtől. Azonban térjünk vissza a Báró úr gépéhez!
Az előbbi történethez hasonló pompás napos időben készülődtünk a repüléshez. Én még csak „szoktató repülőként” (azaz teljesen kezdőként). A Báró úr ugyan vagány volt, de nem felelőtlen a bekötést illetően. Ellenőrizte, hogy valóban csukódott a heveder fémcsattja, hangosan elordította magát: „LÉGCSAVARTÓL!”, majd lenéztem, s már csak pontoknak látszottak az emberek. Elkanyarodtunk Páty felé, egy rét felett jártunk, amikor hatalmas lökést éreztem lefele, a gép teljesen lehetetlen helyzetbe került. A hallgatóból a Báró úr ordítása hallatszott: vedd át!! Fogalmam sem volt, mi történt, de valami hatalmas szerencsétlenkedéssel stabilizáltam a gép helyzetét. Ez nem volt könnyű, mert okos akartam lenni, és az én repülőm szerkezeténél – amihez próbapadot is épít***em – szándékosan felcseréltem az oldalkormány (pedálok) és a csűrő funkcióját, nem antiszociális okokból kifolyólag, de akkor nekem az természetesebbnek, jobbnak tünt. Ráadásul sokat gyakoroltam a próbaülésemen- mint vakzongorán. Mikor a nagy billegésből végre visszavette a Báró úr a kormányt, kiderült mi történt: nem volt bekötve, s félig kiesett a gépből. A fejhallgató elektromos kapcsolata nem szakadt meg szerencsére, így lehetett legalább valamit szépítenem. Azonban a Báró úr reflexeit nem kell senkinek lenéznie, nem történt baleset. Mindamellett az eset elgondolkoztatott mindkettőnket. Ahogy szokták mondani: derült égből villámcsapás.
A szurdokrepülés
A szurdokrepülés szépségét az adja, hogy egyesíti a földi túrázás közeli tapasztalatszerzését a repülés dinamizmusával, madárnézeti távlataival. Nem könnyű mutatvány, hiszen előre alig lehetett látni valamit a vezetőülésből. A másik nehézséget a mellékszurdokokból előtörő szelek adták: ha ezt a szélváltozást valaki a legmagasabb fokon nem tudta kezelni, akkor a szűk kanyonfalnak azonnal nekivágta volna a váratlan oldalerő a gépet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szurdokok soha nem nyílegyenesek – márpedig a gépnek hűen kellett követnie a kanyon falait. Ezekből a falakból pedig itt-ott kisebb dolomit sziklatornyok emelkedtek ki, tövükben fák nőttek, melyek fenyegetően nyújtogatták karjaikat az életüket zavarók felé. A közeli majd függőleges falak sajátos légtani viszonyokat adtak, alkalmanként párnahatással,máskor az egyik, vagy másik oldalon megszoruló levegővel, amik az oldalkormányra hatottak. Mégis ennek a repülési módnak a Báró úr a mestere volt, pár billegtetéssel, mikrokanyarral benézte a szurdokot, s már üvöltött is a kanyon falai között a mótor. A látvány értékét nagyban emelte, hogy oldalvást nézve, FÖLÉNK magasodtak a sziklafalak kiugrásai, a gerincek élei. A kirándulók lemerevedve nézték a Báró úr bömbölő cirkuszi mutatványát, nem tudván eldönteni, hogy páratlan attrakciónak, vagy másodperceken belűl bekövetkező tragédiának a részesei. Mögöttünk áttekinthetetlen levél- és porvihar kavargott, ahogy a szük völgyben a Báró úr gépe végigvágtatott, s kisöpörte azt. A felriadt madarak – nem tudván oldalirányban kitérni – mellettünk csattogtatták szárnyaikat. Szóval elmondhatjuk, hogy ezek a szurdokrepülések igazi repülős élményben részesítették a kitüntet***eket – hisz egy nyugdíjra hajtó pilóta kerülte az ilyen helyzeteket. De éppen ez volt a Báró úr repülésében egyedi és nagyszerű: a határok feszegetése kellő felkészültséggel! Vajon mit ér a könyvelő élete, aki igaz, hogy megéli az aggastyán kort, de azalatt legnagyobb történése az, hogy a beléget összecseréli egy láttamoztattmánnyal.
A HÁRMASHATÁRHEGYi pucér nők esete
Ennél a történetnél szándékosan nem egyezt***em a pontosság miatt a Báró úrral, ami logikus lett volna, hiszen én nem voltam jelen, csak repülős körökből hallottam vissza a nekem nagyon tetsző botrányt. Hogy miért t***em így? Azért, mert számomra legfontosabb az életben a legenda. Az élet értelmetlenségét, semmibe veszését nem lehet cáfolni. Tárgyaink pár év múlva vesznek, gondolatainka kineveti a következő korosztály… de a legenda mindezek sürítménye, s talán pár emberöltővel túlél minket. Ez az írás is ezen célból készül: lehetett volna a címe akár az FH legendája, de a Báró úrnak is olyan legendája van már, hogy sok ezer kontírozó könyvelő könnycseppjei áztathatták a „Bevételi napló” oldalait miatta. Márpedig a legenda a szóbeli hagyományból táplálkozik és tápláléka az évtizedek alatt kikristályosodott történetek esszenciája. Amikor már nem az apró részlet a fontos, hanem az egésznek a szellemisége. Ez személyre bontva azt jelenti, hogy csak így eshetett meg – ismerve a Báró úr egyéniségét.
Nos nézzük mi történt?- megpróbálom leírni,ahogy a modellezők mesélték. Ha túlzás van is benne, az akkor is jellemző. Ezért nem néztem utána a történetnek. A Báró úr ugyan valóban elszúrta az utódok nemét (ha utánagondolok talán egész életemben egy női ótvarásszal találkoztam, azzal is a tangó fénykorában- bár Amelia Earhart-ról, és pár (pl. ejtőernyős) kolleginájáról sem szabad elfelejtkezni), a számuk sem csekély, azonban ennek dacára libidó tekintetében ezen elszúrás sem vette el a kedvét…De adom át a szót:
„Szóval vígan reppentgetett Muki a Hármashatár hegy felett, amikor észrevett két pucér napozó nőt a gerinc tetején (a szerkesztő megjegyzése: lehet, hogy csak ál-napoztak, ez már nem deríthető ki). Csak egy lehetőség maradt a bonyolult helyzet méltó rendezésére: a looping- mint leggyorsabb és legadekvátabb mutatvány. Azonban a dolog természetéből adódóan a nyílások távolsága nem lehetett kielégítő (a szerkesztő megjegyzése: a pupillanyílásra gondolt természetesen az elbeszélő!). Következett a mélyrepülés. Ekkor meg konstrukciós problémák adódtak. Szemben az első világháborús Siemens óriásrepülővel-a Bückernél nem voltak oldalsó kémlelőaknák a föld felé, a billegtetés meg földközelben túl gyors egyesülést jelentett volna (a szerkesztő megjegyzése: mármint az anyafölddel való egyesülésre kell gondolni). Az értékeiket nem ok nélkül féltő szűzeknek kezdett gyanús lenni a dolog, hogy vajh miért éppen felettük dübörög el egy méterre egy kétfedelű!(a szerk. megjegyzése: feltehetően alkalmanként lekapcsolt gyújtással) Szeméremtestjeiket (a szerk. megj.: mint legértékesebbeket) ezért biztonságba kezdték helyezni.(a szerk. megjegyzése: gondolom lehasaltak a földre, nehogy levigye fejüket a futó) Ezzel az ügy majdnem elérte végkifejletét, hiszen a rendelkezésre álló felöltözési idő kis híjján lejárt (a szerk. megjegyzése: a munkájukra valamit is adó profiknál szinte kizárt, hogy félúton gyakorlatlanságból kifolyólag megakad a strumpfpántli!) De nem a Báró úr esetében! Egy módszer kecsegtethetett még sikerrel: hátonrepülés sturcolással, földközelben, mikor is a már emlegetett nyílások távolsága pár arasznyira zsugorodhatott. Na de ez már a hatóság béketűrésének is a végét okozhatta – ami egyben a botrány kezdetét is jelent***e!”
Hát eddig a történet, akinek nem tetszik vallassa ki a Báró urat, de ne felejtsen el magával vinni némi alkoholt. Az sem baj, ha tömény.
